Nehéz az élet. Ki állítja, hogy nem így van? Nem látok kezeket a magasban, csak néhány tekintetet a zavarosban. Mert mit kellene erre mondani? Valamit biztosan, mert van rá egy rakás közhelyünk is. Hogy tudniillik. Az élet szép. Lesz ez még így se. Ezután már csak jobb jöhet. Ilyenek. Különben ezek meg kit érdekelnek? Senki sem közhelyekre fűzi fel az életét.

Azért nehéz neki ellenállni. Mert ha elutasítjuk az imént sorolt okosságokat, akkor miért engedünk a másik oldalnak? Szar az élet. Nincs semmi értelme. Több eszembe se jut, lehet kommentekbe negatívkodni. Térjünk rá a bejegyzés aktualitására. Az nincs neki. Csak úgy eszembe jutott, hogy írni kéne valami nagyon-nagyon fontosat. Ez lett belőle. Még csak nem is ezen gondolkoztam.

Hanem. Azon, amit nálamnál sokkal nagyobb emberek mondottak volt nem oly régen. Ezért csenghet még itt a fülemben. Van rá esély. Az emberek sokáig szenvednek, hogy mi áll nekik igazán jól. Mit kezdjenek azzal az izével, ami van nekik, habár ők aztán nem kérték. Az életükkel. A kérdés szintén közhelyízszerű, szinte olvad a szájban, aztán kellemetlen, frusztráló érzésként érkezik a gyomorba: mi leszel, ha nagy leszel? Az agresszió nem a kérdésfeltevés módjában, hanem a gyakoriságában van. Mi? Mi? Mi leszel? Mit? Mit? Mit akarsz csinálni? Aztán jön a legyél... kezdetű ötletbazár, és az embernek mindentől elmegy a kedve.

Na, ebből elég is. Az előbb emlegetett nagyobb emberekre visszatérve tehát: az a nem mindegy, hogy az ember mit csinál egész életében. Persze nem árt, ha meg lehet belőle élni is, de ha nem szeretünk valamit, akkor brrr.

Én meg olyan passzban voltam, hogy kösz, de passz. Ez olyan jól hangzott. Elszórakoztatom magam, ha mást nem is. Türelem. Elgondolkoztam a mondottakon, figyeltem minden egyes szót. Elvégre ők azért nagyobbak, mert messzebb jutottak már az úton. De akkor én ennyi idősen még nem tudom, hogy mi az a dolog? No way. Voltak befolyásoló körülmények, amikor megválasztottam a saját irányom. Sokáig nem is hittem, hogy jó helyen vagyok. Küszködtem saját magam megtalálásával. Sodródtam az árral. A fejemben dodzsemeztek a negatív közhelyek. Mígnem rá kellett jönnöm, hogy mi az, amit szeretek. Hogy mi az, amit soha nem tehetek félre. Annyira kézenfekvő, mert most is azt csinálom: az írás.